Egy repülőtéri alkalmazott minden ok nélkül megakadályozta, hogy két nővér felszálljon a gépre. Az egyik lány felhívta az apját, és elmesélte neki, mi történik a helyszínen. Amit az apjuk tett, amikor megérkezett a repülőtérre, mindenki számára sokk volt.
A 27-es kapunál két ikerlány állt. Az azonos arcvonásaik általában felkeltették a járókelők figyelmét, de ami azon a napon a repülőtéren történt, minden várakozást felülmúlt.
A lányoknak minden szükséges dokumentuma megvolt — jegyek, útlevelek és előre lefoglalt első osztályú helyek.
Amikor bejelentették a beszállás idejét, a lányok odamentek a kapuhoz, de a légiutaskísérő — egy átható tekintetű, feszült mosolyú nő — megállította őket.
„Ez az első osztályú utasoknak van” — mondta hidegen. A lányok megmutatták a jegyeiket, és elmagyarázták, hogy előre foglaltak, de a nő végtelenül intett a kezével, jelezve, hogy tévednek.
A helyzet megalázó volt a lányok számára. A kezeik remegtek, amikor az egyikük felhívta az apját, és azt mondta: „Apa, nem engednek fel a gépre… Kérlek gyere”, mondta a lány sírva. 😥😥
Az apjuk hangja nyugodt, de határozott volt: „Add a telefont a légiutaskísérőnek. Beszélnem kell vele.” „Tedd oda, ez az apánk” — szorgalmazta az egyik lány.
„Senkivel nem akarok beszélni” — válaszolta a légiutaskísérő, és letette a telefont. Fogalma sem volt róla, kivel kell majd beszélnie, amikor megszakította a hívást.
Fél óra múlva a lányok apja megérkezett a repülőtérre. A légiutaskísérő döbbenten nézte az embert, és amit az apa tett a helyszínen, először neki, majd az összes jelenlévőnek is sokk volt.
A folytatást az első kommentben lehet megnézni. 👇👇👇
A légiutaskísérő elképedt — előtte nem csupán egy utas állt, hanem egy olyan ember, akinek hatalma minden mozdulatában érezhető volt. Próbált szólni valamit, de Raymond Bennett felemelte a kezét: „Nincsenek kifogások. A lányaimnak joguk van a helyeikhez.”
Ekkor más alkalmazottak is odamentek. Gyorsan ellenőrizték a jegyeket, az útleveleket és a foglalásokat. A hiba nyilvánvalóvá vált: semmilyen dokumentum nem volt szabálytalan, és a helyzet egyértelműen a diszkriminációt mutatta. A légiutaskísérő zavartan állt, és nem tudta, mit válaszoljon.
„Hagyják, hogy a lányok elfoglalják a helyüket” — mondta Raymond nyugodtan, de határozottan. Naomi és Nia, kéz a kézben, végre felszálltak a gépre, és a többi utas tapsolt.
A videó azonnal elterjedt a közösségi médiában, vitákat és kritikát váltva ki a légiutaskísérő viselkedésével kapcsolatban.
Raymond a felszállásig mellette maradt, hogy biztosítsa, lányai biztonságban érezzék magukat.
A lányok mosolyogtak, de szemükben még mindig látszódtak a megalázottság nyomai. „Köszönjük, apa” — mondták egyszerre, ő pedig csak bólintott.
Ez a történet emlékeztette a tanúkat, hogy a hatalom és a befolyás meg tudja védeni az ártatlanokat, és az igazságtalanság nem marad észrevétlen. A légiutaskísérő később hivatalos figyelmeztetést kapott, majd elbocsátották.
Mindezt a cég igazgatója tette, hogy bebizonyítsa: számára a szolgáltatás minősége fontosabb, mint gyengébbeket becsapni vagy elnyomni.
A légiutaskísérő elbocsátása minden alkalmazottnak leckét adott: elkezdték melegebben és kedvesebben kezelni az ügyfeleket, hogy ne kerüljenek hasonló helyzetbe.
