Egy hajléktalan férfi, akinek az arca sok nehéz év nyomait viselte, gondosan pakolta össze horgászfelszerelését egy régi, kopott hátizsákba. Benne volt néhány csalétek, rozsdás horog, egy saját készítésű úszó, és egy régi gyufásdoboznyi giliszta. Neki a horgászat nem hobbi volt, hanem a túlélés kulcsa.😀😀
Régi, kopott kabátja nehezen nehezedett a vállára. Gumicsizmát viselt, amit évekkel ezelőtt talált a szemétben – az egyik kicsit szűk volt, de megszokta. Minden reggel elindult a folyó felé, egyedül a gondolataival. Nem volt otthona, családja vagy munkája. Néha kaptak meleg teát vagy egy kis kenyeret, de főként a folyóból kifogott halakból élt.😭😭
Aznap, hosszú várakozás után, hirtelen ellenállást érzett a zsinór végén. De nem halat húzott ki, hanem egy átázott kartondobozt.✈️✈️
A folytatás az első hozzászólásban található.👇👇
– Megint csak szemét – motyogta csalódottan.
A doboz azonban különösen nehéz volt. Épp mikor eldobni készült, halk, furcsa neszt hallott.
Kíváncsian óvatosan kinyitotta az ázott csomagot. Amit látott, elállította a szavát.
Benne egy kis vörös cica reszketett, fülét a fejéhez lapítva. Sovány, csuromvizes és rémült volt. Nagy szemekkel nézte a férfit, és halkan nyávogott.
A férfi nem szólt semmit. Levette kabátját, betakarta vele a cicát, majd csendben leült a folyópartra. Nem volt egy érzelgős ember, de ez a kis lény mélyen megérintette.
Iskrának nevezte el – ami szikrát jelent.
Ettől a naptól kezdve minden megváltozott. Megosztotta vele a halat, és az éjszakát a kabátja alatt töltötték együtt. A cica gyorsan megerősödött, és mindenhová követte őt. Elválaszthatatlanok lettek. Egy nap pedig Iskra szó szerint megmentette az életét.
Egy rendkívül hideg téli napon a férfi elvesztette az eszméletét egy padon. Gyenge, fagyos és éhes volt. Senki sem figyelt fel rá – kivéve Iskrát. A cica felugrott a mellkasára, odasimult hozzá és halkan nyávogott.
Egy arra járó nő észrevette őket, és segítséget hívott. A férfit újraélesztették, majd egy menhelyre szállították, ahol ételt és ágyat kapott. Iskrával együtt maradhatott.
Néhány héttel később egy önkéntes segítségével segédápolói állást kapott. A fizetés szerény volt, de elegendő. Egy kis szobában lakott az irodák mellett, Iskra pedig mindig mellette volt.
Már nem ment horgászni. Volt otthona, célja – és legfőképp valaki, akiről gondoskodhatott.
