Gábor morgott magában, hogy siet, miközben éppen nem sietett sehova. A szakítás óta senki nem várta otthon. A lakás üres volt, még a macskáját is elvitte az exe, Judit, aki azt mondta: „Társaságra van szükségem, de nem állatra.” Aztán elindult az elektromos autójával, és eltűnt.😊😊
😎Gábor mélyet sóhajtott, majd elővett a táskájából egy kenyeret, egy kis szalámit és paradicsomot.👍👍 Amikor beült az autóba, valami mozgott a fényszórók előtt. Egy sovány, kócos szőrű kutya ült a járda szélén, mély tekintettel. Nem ugatott, nem kért semmit, csak nézett.
Gábor letört egy darabot a kenyérből, és odanyújtotta. A kutya lassan odalépett, méltóságteljesen, és óvatosan vette el.🔥🔥
„Te egy igazi úriember vagy” — nevetett Gábor.
Folytatás az első hozzászólásban.👇👇
A kutya lenyelte a falatot, de nem ment el. Továbbra is nézte őt. Egy rövid ugatás után továbbment. Gábor meglepődve követte.
A kutya magabiztosan vezetett a sötét utcákon. Két saroknyira megállt, visszafordult, várta őt, majd továbbment.
„Megőrültem?” — gondolta Gábor, de nem állt meg.
Egy romos ház előtt álltak meg. Repedezett falak, kifakult függönyök, egy gyerekcipő a verandán.
A kutya a kaput kaparta, Gábor a háta mögött megállt.
— Van valaki? — kérdezte óvatosan.
Bent egy fáradt női hang válaszolt:
— Ki az?
— Öhm… a kutyája idevezetett.
Csend lett, aztán a ajtó kissé kinyílt. Egy nő állt ott, kócos hajjal és sötét karikákkal a szeme alatt, de mosolygott.
— Naida visszajött. Gyere be. Csak jó embereket hoz.
Gábor bement.
Benn szegényesen, de tisztán volt. Egy régi függöny remegett a huzatban, egy baba aludt az ágyban, öreg plüssmackót szorongatva.
— Klára vagyok — mondta a nő. — Ő pedig Naida, a kis őrangyalunk.
— Tényleg? Gyakran csinál ilyeneket?
Klára leült egy székre, megsimogatta a kutyát.
— A tűz után semmink nem maradt. A férjem… nos, nem volt hős típus. Elment. Mi a gyerekkel egy padon ültünk. Naida megjelent, nem hagyott magunkra. Ételhez és emberekhez vezetett minket. Egyszer egy egész csirkét! Máskor egy öreg bácsi kabátot adott. Kenyér, konzerv… így éltük túl.
— És miért itt laktok?
Klára lehorgasztotta a fejét.
— A ház leégett. Papírok nélkül nem tudtam dolgozni. Egy barátnőnél laktunk, de nem maradhattunk. Ez a ház üres volt. A tulajdonosok külföldre mentek. Úgy gondoltuk, kibírjuk legalább a telet.
Gábor csendben elővette a telefonját, és hívott.
— Peti? Dolgozókat kerestél a munkára? Van itt egy nő, gyerekkel. Segíthetnél neki? Óvónő volt. Van az a gyerekprojektes rész, nem?
Klára rájuk nézett. Gábor mosolygott.
— Peti jó ember. Nem fog nemet mondani.
Hat hónappal később Gábor ismét megállt a ház előtt. A régi falakat kifestették, az új tető csillogott, a függönyök tiszták voltak. A kapu nyitva állt.
A kisfiú futva kirohant, nevetve.
— Gábor bácsi! Itt van!
— Szia, Szabolcs! — nevetett Gábor, felkapva a fiút. — Nagyon megnőttél!
— Anya sütött tortát! Tudta, hogy jössz, mert Naida egész délelőtt az ablakban volt!
Naida, a kutya, ott ült a verandán, farkát csóválva, mintha mindent tudna.
Klára a küszöbön állt, törlőkendőt tartva, és mosolygott.
— Gyertek be, tea kész!
Bent már semmi jel nem volt a szegénységből. A szoba meleg volt, illatos a friss süteménytől és a teától. A falakon gyerekrajzok, az asztalon friss virágok.
— Ez mind a te érdemed — mondta Klára, miközben teát töltött. — A munka, az óvoda, egy cím… Megint élünk.
— Nem az én érdemem — rázta a fejét Gábor. — Csak Naidát követtem.
— Ő vezetett ide, de te nyitottad ki az ajtót — mosolygott Klára. — Többet tettél, mint gondoltad.
Szabolcs előkerült egy rajzzal. Egy ház, egy kutya, egy nő, egy férfi és egy gyerek volt rajta. Egy sarokban mosolygó nap.
— Te vagy az, Gábor bácsi — mutatott a pocakos, szemüveges alakra. — És Naida is ott van!
— Te vagy a művész, Szabolcs — simogatta meg Gábor a fejét.
Később, induláskor, Gábor megállt az ajtóban. A kezét a kilincsre tette, de nem nyitotta ki.
— Klára… szerinted szándékosan idevezetett?
A nő egy pillanatig hallgatott, majd bólintott.
— Érezte, hogy egyedül vagy. És segíteni akar mindenkinek. Ez a dolga.
Gábor mély levegőt vett.
— Szerinted maradhatnék? Van hely. Nem zavarnék. Szabolcsnak szüksége lehet egy apára. És… neked is segítségre lehet szükséged.
Klára odalépett hozzá, komoly, de meleg tekintettel.
— Maradj. Vártunk rád.
Naida odament, leült melléjük, és finoman ugatott, mintha azt mondaná:
„Végre minden a helyére került.”
