Az erdész hangokat hallott a folyó mellett, és odasietett. Amit látott, nem hagyott időt a gondolkodásra.
Az erdész egy szokásos napon végezte munkáját a magányos erdőben. A nap lassan a végéhez közeledett.
Az erdész háza évszázados fák között állt, messze az utaktól és idegen tekintetektől.
Hirtelen kiáltás hallatszott. Egy női hang, tele félelemmel: „Segítség!” Először azt hitte, a hang onnan jön, ahol általában az állatok tartózkodnak. De amikor másodszor is hallotta a segítségkérést, rájött, hogy a hang a folyóból érkezik.
Elég hosszú ideje élt az erdőben ahhoz, hogy kívülről tudja minden fa, sőt minden ág helyét is.
A zaj valós volt: a hang a folyóból jött, és egyre hangosabb lett.
Habozás nélkül átugrott egy kidőlt diófán, és a folyó felé rohant. A parton meglátta őt — egy fiatal nőt, aki küzdött az erős árral. 😨😨
A folyás nyugodt folyót vad és hatalmas erővé változtatott. Lehajolt a hideg vízbe, meglátta a fuldokló lányt, és a legközelebbi partra húzta.
Amikor a lányt a partra vitte, mesterséges lélegeztetést kezdett. A lány köhögött, a víz kijött a szájából. Élt.
Amikor az erdész felemelte a tekintetét, hogy maga is levegőhöz jusson, valami olyat látott a parton, ami sokkolta.
Folytatás az első hozzászólásban. 👇👇👇
Az erdész letérdelt a lány mellé, érezve, ahogy a jeges szél átfúj a csontokon. Azt gondolta, a veszély elmúlt, de az erdő mintha hirtelen életre kelt volna körülötte.
A fák árnyékai furcsa alakokká nyúltak, és közöttük sötét és szokatlan alakok jelentek meg, amelyek itt soha nem voltak.
A lány, reszketve, felemelte a fejét, és suttogta: „Itt vannak… figyelnek minket.”
Az erdész gyorsan végignézett, és észrevette, hogy a túlparton alakok állnak, akik emberihez hasonlítanak, de mozgásuk túl rángatózó és idegen.
Hirtelen nyomást érzett, mintha maga a folyó figyelmeztetett volna: ez a hely titkokat őriz, és a kívülállók nem maradnak itt sokáig. A lány megfogta a kezét, szemei a félelemtől és a zavarodottságtól csillogtak.
És hirtelen a mélyből egy hang hallatszott az erdőből — mély, reszkető, majdnem emberi suttogás: „Ide nem kellett volna jönnetek…”
Az erdész megértette, hogy a lány megmentése csak a kezdet volt. Előttük egy ismeretlen világ nyílt, ahol minden lépés lehetett az utolsó.
Mély lélegzetet vett, felkészült, hogy szembenézzen az árnyékban rejtőzőkkel, és egy lépést tett a sötét alakok felé, tudván, hogy már késő visszafordulni.
Amikor közelebb ért, észrevett két férfit, akik már régóta ott álltak. Találkozásuk után világossá vált, hogy ők lökdösték a nőt a vízbe, és várták, hogy megfulladjon.
De terveik meghiúsultak — az erdész elűzte őket az erdőből. Ezután a nőhöz lépett, és folytatta a segítségnyújtást.
A nő már magához tért, és megköszönte az erdésznek a mentést, miközben elmesélte az igazságot.
Ettől a pillanattól kezdve élethosszig tartó hűséges barátok lettek. Ez a nap, amely a vég lehetett volna, az új történet és barátság kezdetévé vált.
