Tíz évvel később a magányos milliárdos véletlenül találkozott az utcán egy nővel, aki valaha a házában dolgozott, és amit a múlt tíz évről megtudott, mélyen meglepte.
Az esős napon sietett haza a munkából, amikor az utcán meglátott egy nőt, aki a félelemtől remegett a nedves ing alatt, és mellette — két gyereket, akiknek a szeme meglepően ismerős vonásokat idézett fel.
A milliárdos szíve mintha megállt volna. Felemelte a tekintetét, a nő arcára nézett, és magában azt gondolta, hogy nem tévedett — ez volt az a nő, aki valaha a házában dolgozott házvezetőnőként.
Mindig mindene megvolt — hatalom, pénz, befolyás. De egyetlen szerződés vagy üzlet sem tudta betölteni azt az űrt, amit a házvezetőnő távozása hagyott maga után, mert azóta teljesen egyedül lett, és egyetlen hatalmas vagyon sem tudta elrejteni ezt a tényt.
A nő viszont, aki család és anyagi források nélkül élt, egész életét a ikrek nevelésének szentelte, elrejtőzve a szégyenlős világ és az idegen szemek elől.
A milliárdos odament a nőhöz, üdvözölte, és együtt újra átéltek a múltat. De ez csak a kezdet volt. Amikor közelebb lépett, észrevette az ikreket — akikről akkor fogalma sem volt, amikor a nő a házában dolgozott.
Akkor soha nem tudott róluk. 😒😒
Amikor a milliárdos belenézett a gyerekek szemébe, minden körülötte mintha megállt volna, és még az eső sem számított, mert furcsa felismerést érzett a tekintetükben.
A milliárdos megkérdezte a nőt a gyerekekről, és a válasz, amit kapott, azonnal sokkolta.
A folytatást az első kommentben lehet elolvasni. 👇👇👇
Ethan megrettent, nem hitt annak, amit hallott. Az elméje próbálta felfogni Sophia szavait: ezek a gyerekek — az övéi. A szíve hevesen dobogott, és a mellkasában egyszerre kavarodott a félelem, az öröm és a bűntudat keveréke.
Akkor nézte az ikreket, és úgy tűnt, hogy minden egyes pillantásuk a múltbeli hibáinak tükre.
Sophia alig visszatartva könnyeit, halkan beszélt, de minden szó mélyebben szúrt Ethannak, mint egy kés: „Elmentél akkor, anélkül, hogy tudtad volna, hogy mi…” Szusszant egyet, majd folytatta: „Ők a te gyermekeid. Egyedül neveltem őket, és most itt vannak előtted.”
Az eső rájuk zúdult, összekeverve a könnyeket és a cseppeket, és az idő mintha megállt volna. Ethan nem tudott megmozdulni, nem tudott beszélni — az összes magányos és gazdag éve egy pillanat alatt omlott össze.
Egyszerre érezte a félelmet, hogy elveszíti őket, és a vágyat, hogy azonnal magához ölelje őket.
Az ikrek az anyjukhoz bújtak, nem értve a pillanat teljes súlyát, de ösztönösen érezték az ismerősséget. Sophia Ethanra nézett, szemeiben várakozás és rejtett fájdalom tükröződött.
És abban a pillanatban a milliárdos rájött: a múlt, amelyet elfeledettnek hitt, kétszeres erővel tért vissza. Most előtte nem csak egy nő állt, hanem az az élet, amit elszalasztott…
